Kicsit elkiabáltuk a Mintababa jelzőt... :o))) A tegnapi éjszakánk és a mai napunk elég érdekesen alakult.
Tegnap este már észleltem, hogy másképp szopizik Panna, hamar beleun, bealszik, de ha elveszem, rögtön reklamál, rágja az öklét és ordít... Na, mondom franyó, fogy a tejcsi... Hogy ezért, vagy más miatt, nem tudom, de nem aludt túl sokat az éjjel. Ahogy elaludt a kezemben, leraktam a kiságyba és visszabújtam az ágyba, máris hallottam a keserves sírást. Csak pár percig bírtam/bírtuk apával, és inkább mentem hozzá vígasztalni (gondolván arra is, hogy a szomszédoknak is munkanaplesz másnap...). :o) Na ezt bírtuk hajnali fél 5-ig... Akkor már átvittem magunk közé a nagyágyba és lássanak csodát, rögtön elaludt és fél-9-ig fel sem ébredt. Aztán reggel lefejtem a tejcit, hogy lássuk mi a helyzet, és tényleg kevés volt... A két ciciből jött összesen kb. 60 ml...
Na, fagyasztóból elő az egyik pohár tartalék, és azt kapta a lefejttel együtt délelőtt a kisasszony, én pedig elkültem apát a boltba Karamalz "sörért", meg főztem tejszaporító teát, hátha csak átmeneti a csökkenés. A hatás meg is lett, délután már Panna vígan cicizett, jól is lakott. Most estére viszont kezdem furán érezni magam... Mintha lázas lennék (meg is mérem rögtön), fáj a cici (pedig lefejtem), és tűzforróak... :o((( Ha be is gyulladt, nem a benne lévő tejtől, hanem max. a sebtől, ami rajta van... De erre is hozattam ma szuper krémet, remélem tényleg szuper, és hamar helyrejön! Mert így, összeszorított foggal szopiztatni nem valami jó érzés se nekem, se a babának.
Megyek is forró zuhanyozni, kívánjatok jobb éjszakát a tegnapinál! :o)
Bollabarbi 2009.04.30. 12:31:28
Puszi!
Dujv 2009.04.30. 12:36:01
És kösziiiiiiiiiiiiiiiiii! :o)))
Puszka