Ma elment... Örökre...
Ő volt az első főnököm, imádtam vele dolgozni. Az elmúlt 10 évben apám helyett apám volt. Pannát is nagyon szerette, büszke volt rá, hogy - bár nem állunk rokoni kapcsolatban - Panna mégis az Ő nevét viseli.
Panna első szavai közt volt a "Taci bácsi", főleg akkor mondta, mikor éppen "telefonált" valakinek. Merthogy anya mindig Laci bácsinak telefonált, így eleinte ő is úgy gondolta, hogy telefonálni csak neki lehet. Aztán az esti lefekvéseknél is mindig Laci bácsit hívtuk segítségül. A szokásos két mese után anyának ki kellett menni Panna szobájából, mert Laci bácsinak kellett írnia egy levelet. És ezt egy idő után már Panna mondta: "Anya, mehetsz, írj Laci bácsinak, én aluszok!"
Szóval része volt Ő az mi kis életünknek, és rettenetesen fog hiányozni. Soha nem felejtjük el! Szerettük!!!
“Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.” (Helen Keller)
Utolsó kommentek