Hol is kezdjem... Talán ott, amikor megismerkedtünk Életem Szerelmével...
2005. őszén kaptam egy meghívó levelet egy - akkor még számomra ismeretlen - közösségi oldalra. Regisztráltam, és elkezdtem nézelődni, ismerősöket keresni. Mivel még új volt ez az oldal, kevesen voltak fent, megnézegettem az ismeretlen, de szimpatikus emberkék oldalát is, pusztán kíváncsiságból. Egyik volt osztálytársam ismerősei között találtam rá az Ő oldalára, és rögtön bejelöltem ismerősnek. Hamarosan kaptam is a levelet, hogy honnan is ismerjük egymást, mert ő nem emlékszik... :o))) Azt válaszoltam,mivel olyan gomb nincs, hogy nem ismerem, de szeretném, így csak simán bejelöltem! :o) Elkezdtünk levelezni, pár nap múlva találkoztunk, és onnantól kezdve éreztem, hogy igen, Ő az! :o)
Mindketten lezártuk a múltunkat, és 2006. február 26-tól (a szülinapom) "hivatalosan" is egy pár vagyunk.
Ezután már gyorsan peregtek az események, minden napunkat együtt töltöttük, rengeteg helyen jártunk együtt, hosszú hétvégére, nyaralásokra, szóval szuper időszak volt! Lassan arra az elhatározásra jutottunk, hogy kellene egy közös lakás... Az elhatározást hamarosan tettek követték, 2006. tavaszán megvásároltuk az Otthonunkat! Olyan lakást kerestünk, ami azonnal beköltözhető, de ennek ellenére szétvertük az egészet, és a saját ízlésünknek megfelelően alakítottuk ki. Klassz lett, 2006. novemberében aludtunk ott először... Még nem volt konyha, és bútor a nappaliban, de a miénk volt!!!
Mikor teljesen készen lett az otthonunk, elhoztuk a kutyusomat, Grétát anyuéktól, így háromtagúra bővült a családunk... :o)))
Már a beköltözés előtt a következő lépés járt az eszünkbe, akár össze is házasodhatnánk! Az augusztusi nyaralásunkkor - egy velencei kirándulás során - hatalmas meglepetés ért... A Rialto hídon állva megkérték a kezem! :o))) Persze rögtön igent mondtam! ;o)
Elkezdtük a következő év tavaszára tervezett esküvőnket tervezgetni, később szervezgetni, és végül kialakult a végső elképzelés: 2007. június 2-án, egy gyönyörű helyen, kint a szabadban, családunk és barátaink jelenlétében összekötöttük az életünket. Fantasztikus nap volt, minden úgy alakult ahogy elképzeltük! Már akkor eldöntöttük, hogy várunk egy évet, és jöhet a baba.
Az egy év gyorsan eltelt, voltunk egy csodás nászúton, aztán a szilvesztert is tengerparton töltöttük, és végül elérkeztünk 2008. májusához. Ezt a hónapot jelöltük ki a "szabad utat a trónörökösnek" kezdetének! :o))) Nem voltunk görcsösek, nem próbálkoztunk tudományos és nem tudományos módszerekkel, nem nézegettem a naptárat, nem mértem a hőmet, szóval csak úgy voltunk vele, ha szeretne, úgyis jönni fog a baba. Májusban nem voltunk sikeresek, és még júniusban sem... Aztán júliusban elérkezett a nyári szabadság ideje, indultunk Görögországba, Rodoszra két hétre! Már nagyon vártuk... Az egész évi meló után szükségünk volt a kikapcsolódásra, pihenésre, és a kettesben töltött időre. A babagyártás inkább kellemes elfoglaltsággá vált, nem pedig "kötelező" programmá... :o)))
Még az indulásunk előtt mondta anyukám, hogy látott a TV-ben egy műsort, amiben Rodoszt mutatták be, és egy érdekes legendáról is szó esett. Úgy tartja a helyi hiedelem, hogy aki megmássza a Tsampika hegyet, és felvisz a hegy tetején lévő kolostorba egy marék földet vagy követ, ott gyermekáldásért imátkozik egy ikonhoz, majd megszentelt viaszt visz haza, otthon megeszi, és visszamegy a kolostorba 40 nap múlva, az biztos lehet a gyermek érkezésében.
Na, mi is megmásztuk Tsampikát... No nem a gyermekáldás érdekében, hanem a csodálatos kilátás miatt... :o))) Földet sem vittünk, és viaszt sem ettünk! De komolyan mondom, aki képes arra, hogy felcaplasson a hegyre, az megérdemli a babát! Minimum háromszor akartam meghalni felfelé menet... :o)))
Talán ennyit a megismerkedésünkről... :o)))
Utolsó kommentek