Mindig megfogadom, hogy gyakrabban írok, legalább heti egy bejegyzéssel jelentkezem, de valahogy az élet rendszeresen felülírja ezen törekvésemet... :O)
Megpróbálom összeszedni az elmúlt hetek eseményeit, így írok a Mikulásról, a Karácsonyról, a Szilveszterről, valamint az én csodálatos kórházasdimról...
Igaz, hogy ez egy Panna-blog, de mivel én vagyok az anyukája, így a velem történtek is helyet kaphatnak benne. :o)
December elején munkahelyet váltottam, visszatértem a régi cégemhez dolgozni. Egy nap munka után pedig bevonultam a kórházba... Nanam a meló tett gallyra, "csak" gondoltam kikapatom az epehólyagomat, ha már úgyis ráérek hétvégén. :o))) Szóval szombaton egész nap fájt a hasam, de egyáltalán nem gondoltam epe-bajra, mivel azelőtt soha nem volt problémám vele. Fájdogált, de ha jöttem-mentem, tettem-vettem, nem éreztem annyira. Ugyan így volt vasárnap is. Estére viszont rosszabb lett, és már kezdtem rémeket látni/érezni. Néha már azt hittem szívrohamom van, mert olyan görcsösen fájt a gyomrom környéke és a mellkasom. Vasárnap hajnali 2-kor végül úgy döntöttem, irány az orvosi ügyelet. Elmentem, majdhogynem megöltek a szemükkel, hogy mit is keresek én ott ilyenkor, miért nem mentem előbb... Mondtam, hogy elhihetik nem viccből vagyok ott. Azért csak megvizsgáltak, megnyomkodtak, nem mondott semmit a doktornő, csak gúnyosan megjegyezte az asszisztensnek, hogy adjon egy beutalót a sürgősségire, "hadd örüljenek nekem"... No comment! A beutalóval szépen átballagtam az SBO-ra a kórházba, ahol nagyon kellemeset csalódtam. A hajnali időpont ellenére mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, ismét vizsgálatok, labor, EKG, stb. Megvizsgált a doktor úr és rögtön mondta, hogy ez bizony akut epegyulladás lesz. Itt már kaptam görcsoldót, amitől jobban is lettem. Az éjszaka maradék részét bent töltöttem, reggel még egy ultrahangot csináltak, majd konzultáltak a sebészettel. Mindezek után felkerültem a sebészetre, ahol is aznap este megoperáltak. A műtét rendben lezajlott, laparoszkóppal távolították el a gyulladt, gennyes epehólyagot, négy kicsi egy öltéses heg maradt utána. Rá két napra már haza is mehettem!
Ezalatt Panna Milánnal volt. Csak az első éjszaka volt egy kis gáz, akkor sírt nagyon, hogy ne maradjak a kórházba (mert persze mörfi bácsi elintézte, hogy felébredjen, mikor készültem az ügyeletre), de aztán apa hamar meg tudta nyugtatni. Onnantól kezdve szinte nem is keresett. Ment szépen oviba, és tündérbogárul viselkedett Milánnal, szuperül lezongorázták a Mikulás-dolgot, nem volt semmi gond vele. Persze azért nagyon örült, mikor hazamentem! :o) Nagyon vigyázott rám, ügyesen megértette, hogy nem emelhetem fel, nem tudok még melléfeküdni játszani, stb. Sőt, ő segített legtöbbször Nekem! Fogta a kezem, mikor felálltam, vagy kézenfogva elkísért ha mentem valahová a lakásban. És mindig mondta, hogy azért csinálja, mert nekem fáj a pocakom... :o) Minden nap többször is megnézte a "bibiket" a hasamon, és mindig megállapította, hogy már "dódulnak". :o)))
Szerdán mentem haza a kórházból, nem is volt semmi gond egészen vasárnapig. Akkor elkezdett fájdogálni újra a hasam. Este már úgy feküdtem le, hogy csak az éjszakát bírjam ki. Éjfélkor aztán már nagyon rosszul voltam. Még soha ilyen rosszul... Panna születése ehhez képes semmi nem volt. Felébresztettem Milánt, hogy valamit csináljunk, mert nem bírom. Így szóltunk anyósoméknak, hogy jöjjenek át értem, és vigyenek vissza a sürgősségire, mert valami baj van. Így is lett, jöttek és pár perc múlva már az SBO-n voltunk. Szokásos vizsgálatok, labor, EKG, kaptam görcsodót, stb. Mondták, hogy várjam meg a labor eredményét, abból látszani fog, hogy az epével, vagy a műtéttel kapcsolatban vannak-e a panaszaim. Persze a laborom tökéletes lett, így a doktornő első körben gyomorgörcsre panaszkodott. Én mondtam, hogy nem az, de végül ennyiben maradtunk. Megbeszéltük, hogy a biztonság kedvéért bent töltöm az éjszakát, nehogy a görcsoldó hatásának elmúltával visszatérjenek a panaszok. Reggel aztán újra fájdogálni kezdett a hasam, így egy ultrahangos konzultáció után beutaltak a Gasztroenterológiai Osztályra, kilátásba helyezve egy ERCP vizsgálatot. Ez egy endoszkópos, szájon át történő epetükrözést jelent... Gondolhatjátok, hogy örültem neki. Azt mondták, lehet, hogy valami kis kő vagy homok maradt az epevezetőben, és elzárja azt, ezért görcsölök ennyire. A gasztron nulldiétára állítottak, ami napi 4 infúziót jelentett nulla kajálás és ivás mellett!!! Ezt tartottam is egészen addig, míg rá egy hétre haza nem engedtek... A végére egész jól belejöttem a koplalásba. :o) Az első nap nem csináltak velem semmit, kilátásba helyeztek egy UH kontrollt, amire végül nem került sor. A másnap reggeli laboreredményem nagyon rossz lett, a májfunkciók az égbe szöktek, és már elkezdtem besárgulni. Így sürgőssé vált az ERCP. Mörfi bácsi ismét közbelépett, ugyanis a helyi kórház két endoszkópos gépe közül az egyik épp szervizelésen volt, a másikat meg nem tartják alkalmasnak ilyen vizsgálat elvégzésére. Így sürgősséggel átriányítottak Székesfehérvárra. Saját kocsival mentünk, este már az ottani gasztron feküdtem. Hozzá kell tegyem, ég és föld a két kórház közti különbség... Valahogy ott jobb kezekben éreztem magam. Másnap délelőtt elvégezték az epetükrözést, amit besorolnék életem legrosszabb élményei közé. Szájba lidokain, azt lenyelni (naggggggyon rossz, és gombóc lesz tőle a torkodban), aztán hasrafeküdni kitekert pozícióban, torkon cső ledug egészen a patkóbélig, levegővel folyamatosan felfújnak hogy jobban hozzáférjen a dolgokhoz a doki, ettől folyamatosan böfögnöd kell, stb. Viszont a főorvos úr és az asszisztensek is nagyon-nagyon kedvesek, megértőek, és legfőképp hozzáértőek voltak. Mivel nagyon rossz állapotban volt az epevezeték, így nem sikerült a tükrözés, nem tudott a főorvos úr belemenni. Így "csak" egy metszést ejtett rajta, majd közölte, hogy két nap múlva megismételjük a vizsgálatot, hátha akkor már jobban sikerül... Hurrá! :o)))
Várakozás következett, továbbra sem ettem-ittam, viszont kiolvastam az Alkonyatból az első két részt... :o)))
A pénteki vizsgálat már sikeres volt, szerencsére nem találtak semmit az epevezetékben, és a laborjaim is helyrejöttek addigra. Így másnap végre hazamehettem. Hát én az egyheti nemevéstől és fekvéstől olyan gyenge voltam, hogy simán izomlázam lett egy kis lépcsőzéstől... :o))) Az egész herce-hurca hozadékaként nagyon oda kell figyelnem a kajálásra, lehet örök életemben. De inkább ez, mint még egy ilyen kórházasdi...
Panna továbbra is tündérbogár volt, teljesen jól elvolt nélkülem szerencsére. A kedvenc dumám, amit Milán mesélt el a következő:
Együtt fürödtek, és mikor felállt a kádban, az apja mondta neki, hogy üljön le, mert elesik és beüti a fejét. Erre Panna visszaszól: "Jól van már leülök, ne idegeskedjél már!!!" :o))))))))
Hát ennyi volt röviden az kórházasdim... A következő bejegyzésben folytatom a Mikulással! :O)
Utolsó kommentek